Del Bosque: Nem ezt vártuk
repens 2013.03.23. 13:50
A spanyol válogatott szövetségi kapitánya a finnek elleni 1-1 után az utolsó passzokat és a szerencsét hiányolta, valamint Jordi Alba sérülése miatt aggódott - később kiderült: joggal. A Barça védője nem játszik Franciaország ellen.
- Nem ezt az eredményt vártuk. Teljes mértékben mi irányítottunk az egész 90 perc során, még akkor is, ha nem volt szerencsénk a betömörülő ellenféllel szemben, hiányzott valami váratlan egyéni megoldás, hogy a hálóba találjunk.
Alapesetben a vezetés megszerzése után be kellett volna húznunk a mecset, megvolt ehhez a kellő nyugalmunk, ám végül mégsem sikerült. Sergio Ramosnak a gólja után is elsősorban arra kellett volna törekednie, hogy megakadályozza a kontrákat, mivel gyakran megesik az ilyen meccseken, hogy a játékosok túlzottan megnyugodnak, és csak a támadásokkal törődnek. A végén is három védőnk hátul maradt, de a szervezettség a lényeg, elegendő emberünk volt elől, hogy gólt szerezhessünk.
Álmunkban sem gondoltunk volna arra, hogy egy csapat ennyire védekező felfogásban léphet pályára, bár nem akarom őket kritizálni. Ráadásul mindent megpróbáltunk ellenük. Megvolt bennünk a kellő türelem, de hiányzott az utolsó passz, nem volt szerencsénk.
Az elmúlt években a szerencse mindig mellénk szegődött, ma viszont nem így történt. Nem kell pesszimistának lennünk, továbbra is a saját kezünkben van a sorsunk. Úgy utazunk Franciaországba, hogy győznünk kell. Van három napunk, hogy felkészüljünk a párizsi meccsre.
A legjobban jelenleg Jordi Alba állapota aggaszt. Fájdalomra panaszkodott, ennek ellenére végigküzdötte a mérkőzést. (Szerk.: Azóta kiderült, Alba bal combizma sérült, ki kell hagynia a párizsi meccset.)
|