Lopetegui: De Gea szenzációsan védett
repens 2013.06.13. 11:28
A spanyol U-21-es válogatott az izraeli EB-n legyőzte Hollandiát, így csoportelsőként Norvégiával játszik az elődöntőben. Julen Lopetegui a meccs után de Geát dícsérte, és arra figyelmeztetett, nem lesz könnyű az elődöntő.
- Tiszteletlenség lenne Norvégiával szemben azt mondani, hogy Olaszország volt az a csapat, akit el akartunk kerülni. Elégedettek vagyunk azzal, hogy elődöntőbe jutottunk, és van esélyünk eljutni a döntőig. Tudjuk, hogy Olaszország és Norvégia egyaránt nagy kihívást jelentene, egy elődöntőben ez nem is lehet másképpen.
Próbáljuk mindig tartani a labdát, védekezésben és támadásban is, és ha elveszítjük, a lehető leghamarabb vissza akarjuk szerezni. Elégedettek vagyunk azzal, hogy nem kaptunk gólt, de az egész csapat képességeitől eltekintve, David de Geát külön ki kell emelni, két-három esetben is szenzációsan védett, ezt nem szabad elfelejtenünk. Az egész csapat kiváló hozzáállással játszott, amikor nem nálunk volt a labda, de csak mérsékelten vagyok boldog, ugyanis a következő meccs egészen más lesz majd.
Elégedett vagyok a csapatunk erőfeszítéseivel, a tartásával, a hozzáállásával. Hét helyen változtattunk mostanra, volt szerencsénk lehetőséget adni másoknak is ezen a meccsen. 3-0-ra nyertünk ugyan, de a hollandoknak is voltak lehetőségeik és sok jó játékosuk a padon ült.
Nagyon kemény ez a torna, minden meccs különböző, és biztos vagyok benne, hogy nem lesz könnyű dolgunk a következő mérkőzésen. Úgy gondolom, Norvégia csapata nagyon erős, fizikailag, taktikailag és technikailag egyaránt jó játékosok alkotják. Márciusban játszottunk velük (szerk.: 5-2 lett, LINK), de úgy gondolom, ez a meccs teljesen más lesz. Számomra nem okozott meglepetést a továbblépésük, hiszen egy nagycsapat, Franciaország ellen értek el nagyon jó eredményt. Van három-négy igazán kiemelkedő játékosuk.
|