UEFA EURO 2012 : Az UEFA közzétette az EB-n résztvevő bírók és segítőik névsorát |
Az UEFA közzétette az EB-n résztvevő bírók és segítőik névsorát
snalguj 2012.04.08. 09:14
Az UEFA közzétette az EB-n résztvevő bírók és asszisztenseik névsorát. Magyarországot Kassai Viktor, Erős Gábor, és Ring György képviseli valószínüleg, de a tartalékok között szerepel Kispál Róbert, Vad II István és Bognár Tamás is. A spanyol elsőszámú bírói hármast Carlos Velasco Carballo, Roberto Alonso Fernandez és Juan Carlos Yuste Jiménez alkotják.
Az UEFA március 27-én véglegesítette az EB-n résztvevő bírók és segítőik névsorát.
A 12 kiválasztott játékvezetőt már decemberben megnevezte az UEFA, azonban asszisztenseik, és a tartalék asszisztensek megnevezésére csak most került sor. A döntésben jelentős szerepe volt az asszisztens-jelöltek elmúlt mérkőzéseken nyújtott teljesítménye.
Mind a 12 ország 1-1 bírót és két olyan asszisztent delegál, akik FIFA játékvezetői licensszel is rendelkezdenk, rajtuk kívül további két asszisztens kerülhetett fel a listára. A listán szereplő 5. játékvezető-jelölt az EB kezdetéig ül a játékvezetői kispadon, amennyiben az első ötösből valaki kiesne.
A játékvezetői tréningre április 30. és május 3. között kerül sor, ahol május 2-án egy végső felmérésen esnek át, ezután véglegesítik a listát.
Az EB-n összesen 32 mérkőzést kell majd levezényelni 8 helyszínen.
Bírók:
Howard Webb - angol
Stéphane Lannoy - francia
Wolfgang Stark - német
Kassai Viktor - magyar
Nicola Rizzoli - olasz
Björn Kuipers - holland
Pedro Proenca Oliveira Alves Garcia - portugál
Craig Alexander Thomson - skót
Damir Skomina - szlovén
Carlos Velasco Carballo - spanyol
Jonas Eriksson - svéd
Cüneyt Cakir - török
Partjelzők:
Michael Mullarkey - angol
Peter Kirkup - angol
Eric Dansault - francia
Frédéric Cano - francia
Jan-Hendrik Salver - német
Mike Pickel - német
Erős Gábor - magyar
Ring György - magyar
Renato Faverani - olasz
Andrea Stefani - olasz
Sander van Rökel - holland
Erwin Zeinstra - holland
Bertino Cunha Miranda - portugál
Ricardo Jorge Ferreira Santos - portugál
Alasdair Ross - skót
Derek Rose - skót
Primoz Arhar - szlovén
Marko Stancin - szlovén
Roberto Alonso Fernandez - spanyol
Juan Carlos Yuste Jiménez - spanyol
Stefan Wittberg - svéd
Mathias Klasenius - svéd
Bahattin Duran - török
Tarik Ongun - török
|