Arsavin támogatja Oroszországot
snalguj 2012.04.28. 20:00
Andrej Arsavin úgy hiszi, hogy Oroszország számára előny, hogy szinte ugyanaz a csapat, amely a négy évvel ezelőtti Európa-bajnokság elődöntőjében is ott volt.
Oroszország a nyári tornát azokkal a szép emlékekkel várja, amelyeket a korábbi szereplések során értek el. Valóban, a legutóbbi EB-n a legjobb négy közé jutottak, és sok olyan játékos, akik azon az EB-n még csak bemutatkoztak a végső győztes Spanyolország ellen, most is ott lesznek Lengyelországban és Ukrajnában.
Andrej Arsavin kihagyta az első két mérkőzést egy eltiltás miatt, de a Hollandia elleni negyeddöntőben ott volt. A csapat továbbra is családias és a csapat stagnál szerkezetét tekintve.
Arsavin:
- Vannak előnyei, mert jól megértjük egymást, ismerjük a másikat, jól ki tudjuk használni a másikban rejlő potenciált.
Arshavinnal szemben, Pavel Pogrebnyak egy sérülés miatt nem vehetett részt a 2008-as tornán. A Fulham játékosaként úgy véli, merészek azok az állítások, amelyek szerint Oroszország könnyű helyzetben van az A-csoportot illetően:
- Mindenki úgy reagálta le, hogy Oroszországnak van a legkönnyebb csoportja. Természetesen nem így gondoljuk, mert úgy vélem, hogy mindegyik csoport azonos.
|