Az UEFA garanciát kapott a biztonságra
snalguj 2012.05.02. 11:46
Az UEFA elmondása szerint figyelmeztették az ukrán delegációt a felvetett aggályokkal kapcsolatosan. Válaszként garanciát kaptak.
Az UEFA bejelentette, hogy biztosítékot kapott az ukrán és a lengyel kormánytól, azaz a 2012-es EB házigazdáitól, hogy minden szükséges intézkedést megtesznek azért, hogy a résztvevők és a helyszínre látogatók biztonsága biztosítva legyen.
A helyszínekkel kapcsolatos biztonsági helyzetet - különösen az Ukrajnában történteket - az UEFA székhelyén elemezték. Az eseményen részt vett az UEFA delegációja, a fogadó országok szövetségei és kormányai, a szervező bizottságok, valamint az előkészítésért felelős nemzetközi ügynökségek is.
Az UEFA úgy nyilatkozott, hogy "figyelmeztették az ukrán delegációt a felvetett aggályokkal kapcsolatban, amelyek az országban kialakult politikai helyzetre tekintettel merült fel egyes politikusokban és az európai médiában".
- Habár az UEFA, mint sportszervezet soha nem avatkozik bele a politikai dolgokba, az európai futball legmagasabb szintű szervezete, amelynek közvetítenie kell az aggályokat a megfelelő hatóságok számára.
Az UEFA ezen üzenetét követő órákban az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Barroso is bejelentette, hogy nem vesz részt Ukrajnában az Európa-bajnokságon, ezzel adván hangot a Julija Timosenko bebörtönzésével kapcsolatos ellenszenvének.
A német kancellár, Angela Merkel is kijelentette már korábban, hogy nem vesz részt az eseményen mindaddig, amíg a volt miniszterelnök ki nem szabadul.
|