Bierhoff: Németország erősebb, mint 2010-ben volt
snalguj 2012.05.04. 08:44
Az egykori csatár úgy véli, hogy Joachim Löw fiataljai tovább fejlődtek és javultak az elmúlt 2 évben, és nagyobb lehetőségük van, hogy sikeres legyen a 2012-es EB-n.
Oliver Bierhoff úgy érzi, hogy Németország megérdemli a ranglistán elfoglalt helyét, és az EB egyik favoritja. Hozzátette azt is, hogy a mostani keret sokkal erősebb, mint a két évvel ezelőtti.
Joachim Löw csapata a harmadik helyen végzett a 2010-es dél-afrikai EB-n, miután a spanyoloktól kikaptak az elődöntőben.
Németország az EB-n a halálcsoportban kapott helyet, Hollandia, Portugália és Dánia társaságában. Bierhoff szerint már kellőképpen érett a válogatott ahhoz, hogy a csillaguk ezen a nyáron világítson.
- Ma egy olyan csapat van, amely jobb. Közelebb vagyunk, mint 2010-ben, mert vannak olyan játékosaink, mint Mesut Özil, Sami Khedira és Holger Badstuber, akik valóban stabilizálták magukat a csapatukban és sokat tanultak.
Sok jó német játékos van, a csapat elnyerhet nagyobb címeket.
Ugyanakkor Bierhoff azt is tudja, hogy a győzelem messze van, hiszen az EB-n minőségi játékot játszó csapatokkal kell szembenézniük.
- Mindenki Spanyolországot és Hollandiát várja, és szerintem ezek lesznek a torna legnagyobb futball nemzetei. De arra is gondolok, hogy például Lengyelország fontos szerepet játszhat.
|