Del Bosque már a jövőt építi
repens 2012.05.15. 16:41
Vicente del Bosque a mai kerethirdetés után sajtótájékozatót adott. A legtöbb kérdés persze az új arcokra vonatkozott, de felmerült az örök kérdés, azaz Villa felépülése is.
- Behívtunk néhány olyan játékost, akik jó idényt teljesítettek, és a középpályán nemcsak a pillanatnyi, de a középtávú célokra is gondolnunk kell. Szeptemberben elkezdjük a 2014-es brazíliai Világbajnokság selejtezőit, és kell hogy legyen néhány választási lehetőségünk, nemcsak a korosztályváltás miatt, de az esetleges sérülések miatt is, és mert hasznos lehet a jövőnk szempontjából. Beñat olyan játékos, aki a mi stílusunknak megfelelően játszik, jól passzol.
Sergio Ramos a Real Madridban középső védőként szerepel, és kiváló formát mutat. Rugalmas játékos, bárhol képes játszani.
Napi kapcsolatban vagyunk David Villával, tudjuk, hogyan halad a felépülése, ez azonban egy egyedi folyamat. A végső döntést május 27-én hozzuk meg.
Azoknak a játékosoknak, akiknek május 27-én el kell hagyniuk az edzőtábort, bizonyára kicsit keserű lesz a szájízük. Azonban nemcsak az EB-re kell gondolni, szeptemberben akár újra köztünk lehetnek, most megismerünk bizonyos lehetőségeket.
Tökéletesen bízunk de Geában, a teljesítménye átlag feletti. A tényekre alapozunk, nem pedig a sajtóhírekre.
A három Atlético-játékos közül a legnyilvánvalóbb választás Álvaro Domínguez volt. Remek idényen vannak túl, szükségünk van rájuk a csapatban, meglátjuk, részt vehetnek-e az Európa-bajnokságon.
A fő célunk az edzőtábor alatt, hogy a legjobb választást hozzuk május 27-ig, kiválasszuk azokat, akik a legjobban képviselhetik az országot. Ez a felkészülés egy folyamat lesz, egyfajta kiterjesztése a kontinenstornának. Az a dolgunk, hogy alkalmazkodjunk a körülményekhez. Személyes kihívás és felelősség számunkra, hogy jól szerepeljünk. Majd kiderül, mennyire leszünk sikeresek az edzéseken, a meccseken...
|