Beñat Etxebarría: Ilyen társakkal könnyű
repens 2012.05.27. 21:30
A tegnap esti meccs után több játékos is nyilatkozott; kis késéssel ugyan, de természetesen valamennyiük mondandóját közzétesszük. Beñat talán a legkellemesebb meglepetést nyújtotta, bár az EB-keretbe nem került be, aligha ez volt az utolsó meghívója.
- Azért vagyok itt, hogy élvezzem a helyzetet, és a lehető legjobban kihasználjam ezt a tapasztalatot. Még ha nem is vagyok ott a holnapi listán, ez nem fog megállítani, továbbra is dolgoznom kell. Számomra ez egy váratlan nagy ajándék, amit nem vártam ilyen hamar, és ráadásul pályára is léphettem. Ha már egyszer ott vagy a pályán, mindent bele kell adni és a legjobbadat nyújtani.
Ilyen társakkal minden könnyebb egy kicsit, folyamatosan segítettek. Az első gól előtt láttam ahogy Navas megindul a vonal mellett, és úgy döntöttem, hogy odaívelem elé a labdát, jól sikerült, és szerencsénkre góllal végződött az akció.
Amikor pályára léptem, del Bosque csak annyit kért, hogy legyek önmagam, játsszak a belső részen, mozogjak sokat és vegyem könnyen a dolgokat. Amikor az ezdővel beszéltem, nagyon ideges voltam, de ahogy a játékvezető felém sípolt, megszűnt ez az érzés.
Sankt Gallent soha nem felejtem el a ma történtek után, egészen hihetetlen, és nem tudhatjuk, lesz-e valaha még iylen alkalom. Szerencsésnek mondhatom magam, és az, hogy győztes meccsen debütálhattam, még boldogabbá tesz. Holnap kiderül az EB-keret, és persze reménykedek, de most csak arra gondolok, hogy ki kell használni ezt az esélyt, tovább kell tanulnom és élveznem a helyzetet.
|