UEFA EURO 2012 : Xabi Alonso: Ha éhesek vagyunk és van bennünk vágy, akkor elérjük a céljainkat |
Xabi Alonso: Ha éhesek vagyunk és van bennünk vágy, akkor elérjük a céljainkat
snalguj 2012.05.30. 09:50
A válogatott középpályása Xabi Alonso is ott volt a sajtótájékoztatón Svájcban. Alonso kiemelte a fizikai erőnlét, valamint a csapat érzelmi állapotának fontosságát.
Xabi Alonso:
- Ez az edzőtábor kicsit másabb volt, mint a megszokott. Az edzések szintje mindig jó, még akkor is így volt, amikor Szerbia ellen készültünk, és a korábban a keretért versenyben lévő játékosokkal voltunk, jó szintet mutattak és pozitív érzelmeket tápláltak. Most a bekerült játékosok elégedettek azzal, hogy mehetnek az EB-re, és hogy a dolgok jól alakulnak.
A szezon a klubunkban nagyon intenzívre sikerült, a végén a legnagyobb célunkért harcolhattunk, de volt egy kis időnk arra is, hogy pihenjünk, és ezután kezdődött a felkészülés a válogatottal, jól vagyok, és fizikailag is jó állapotban érzem magam. Ha éhesek vagyunk, győzni akarunk, és a csapat fel van töltve, győzhetünk, még ha hiányosságaink is felmerülnek.
Del Bosque keretének kihirdetése, ahogy észrevettem semmilyen kihatással nem volt a felkészülésre, sok fiatal csatlakozhatott már hozzánk, a ritmusukkal és a lelkesedésükkel. A mester nagyon elégedett a látottakkal és a játékosok jó hozzáállást mutatnak az Európa-bajnokságra tekintettel.
Kétségkívül Franciaország és Anglia esélyes lehet arra, hogy eljusson a döntőig, a játékosok és a történelem miatt, nem kell semmit sem hangoztatni, hogy bárki is elérjen valamit.
Tudnunk kell, hogy kivel szeretnénk játszani, hogy milyen rendszert alkalmazunk, és a játékstílust is. Sokszor beszéltem már a mesterrel arról, hogy mit, habár a helyzet talán picit más a Real Madridnál és a válogatottban, de két poszton is kényelmesen érzem magam.
|