A válogatott túl van első gniewinoi edzésén - Képek
snalguj 2012.06.06. 18:55
A spanyol válogatott ma délelőtt már a gniewinoi pályán edzett Lengyelországban, az EB helyszínén. A La Roja egy 70 perces edzést tudhat maga mögött, a második tréningre 19:00-től kerül sor. Képekkel!
A spanyol válogatott első edzésén rengeteg ember bíztatta a lelátóról.
A tréningre 11 órától került sor, és 70-75 perces volt. A szállodától nagy távolságot nem kellett megtennie a csapatnak, hiszen a Hotel Mistraltól mindösszesen 50 méterre található az edzések helyszínéül szolgáló focipálya.
Az edzés bemelegítő gyakorlatokkal indult, amely izomlazításként szolgált a tegnapi fárasztó nap után, majd labdával folytatták a játékosok. A szűk területeken történő passzolgatásra külön figyelmett fordítottak, amely alapeleme a jelenlegi spanyol focinak. Ezután két csoportra oszlottak, az egyik csoport továbbra is labdával edzett, leginkább a labdatartás és a támadás befejezések voltak a középpontban, míg a másik csoport erősítésen esett át.
Az edzés végén a játékosokat két csapatra osztották, és egy kisebb mérkőzést játszottak.
A tréning teljes időtartama alatt óriási tömeg fordult meg a stadion környékén. Főleg fiatalokból álló transzparenseket lobogtató csoportok. A közönség tapsviharral búcsúzott a válogatottal.
A délutáni, vagyis inkább esti edzésre 19 órától kerül sor.
|