Pedro: Esélyesek vagyunk, mert címeket nyertünk
snalguj 2012.06.08. 07:43
A spanyol válogatott játékosa, Pedro Rodríguez is nyilatkozott a tegnap délután folyamán tartott sajtótájékoztatón.
Pedro Rodríguez:
- Szeretnénk közvetíteni őszinte részvétünket e tragikus hír hallatán. Sok erőt és bátorítást küldünk a családnak, egy nagyszerű edző volt és kitűnő ember.
Az edző a tréningeken játszott mérkőzéseken a szélen próbált használni engem, és nem hiszem, hogy Albának aggódnia kellene emiatt, hiszen már nagyszerű teljesítményt nyújtott. Ezen a poszton azonban jól érzem magam, ha felveszem a ritmust.
Azt hiszem mindig is volt rajtunk olyan fajta nyomás, hogy mi vagyunk a legjobbak a világon. Első számú esélyesei vagyunk a címeknek, hiszen már elértük őket egyszer, és persze az is fontos, hogy hogyan jutottunk el odáig. De vannak nagyszerű válogatottak, mint Olaszország, amely nagyon tapasztalt játékosokból áll. Az EB-ig az út nagyon hosszú és lépésről-lépésre kell megtenni. Tudjuk, hogy nehéz, és reméljük egy hatalmas EB lesz, ahol végül megszerezzük a trófeát.
David Villa nagyon fontos a csapatban, egy nagyon veszélye játékos az elülső területeken. De az itt edző játékosok is nagyon erősek, és a második sor tele van nagyszerű nemzetközi játékosokkal, ilyen Silva, Mata, Navas... Meg kell próbálnunk pótolni David góljait.
Nyilvánvaló, hogy voltak pillanatok amikor erős voltam, de voltak sérüléseim is, és küzdöttem azért, hogy keretbe kerüljek. Szerencsére önbizalommal fejeztem be a szezont és a Király Kupa döntőjének napján nagyon jól magamra találtam. Most itt dolgozhatok azért, hogy a legjobb szintre kerüljek, és a legjobb ritmust felvegyem. Úgy érzem jó formában vagyok. A mester döntött, hogy számít rám a csapatban, 100%-on dolgozom, és majd meghozza a végső döntést.
A spanyol válogatottat mindig nagy szeretettel és örömmel fogadják, fontos, hogy támogatást kapjunk és az emberek mellettünk legyenek, bizalommal legyenek irántunk.
|