Hírek/News : Pierre Mankowski: Bahebeck sérülésével sokat vesztettünk |
Pierre Mankowski: Bahebeck sérülésével sokat vesztettünk
repens 2012.07.13. 00:44
A francia U-19-es válogatott edzője, Pierre Mankowski a spanyolok ellen büntetőpárbajban elvesztett EB-elődöntő után értékelt.
- Igazán jól játszottunk. Mindenekelőtt egy káprázatos meccs volt mindkét csapat számára. Mindkét csapatban sok lehetőség rejlett, sok akarat és elszántság is, ám ha tizenegyesekre kerül a sor, ott már egy kis szerencsére is szükség van.
Baheback sérülése az első félidőben megváltoztatta a helyzetet. Ha pályán maradhat, kicsit erősebbek lettünk volna támadásban. Minden szempontból veszítettünk kicsit, ráadásul ez egyben azt jelentette, hogy nagyon hamar cserére kényszerültünk. Így aztán a hosszabbításban már nem volt változtatási lehetőségem.
Soha nem álltunk le, és ez az, ami elégedetté tesz a csapatommal kapcsolatban - soha nem adtuk fel. Spanyolország jó csapat, és ők nyerték a büntetőpárbajt, ami sajnálatos, de ez a torna számunkra csupa pozitívum. Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Jó képet szolgáltattunk magunkról, és ha döntőbe jutunk, valóban gyönyörű lett volna ez az este.
Azt mondtam a spanyol edzőnek, a 2013-as U-20-as VB-n viszontlátjuk egymást. A srácok nagyon-nagyon csalódottak, az öltözőben nagyon szomorú volt a hangulat.
|