Xavi és Casillas Asztúria Hercegei
snalguj 2012.09.05. 12:52
Kihirdették a 2012-es év Asztúria Hercege díj nyerteseit. A spanyol válogatott 2010-ben már büszkén viselhette ezt a címet, ezúttal Xavi és Casillas érdemelték ki.
Az Asztúria Hercege díjat minden évben, több kategóriában osztják ki. A spanyol válogatott nem először büszkélkedhet ezen kitüntetéssel, hiszen 2010-ben, a Világbajnoki trófea begyűjtését követően a csapat nyerte el.
Ezúttal Xavi Hernándezre és Iker Casillasra esett a választás, akik a végső szavazáson a Nemzetközi Paralimpiai Bizottságot győzték le 11-7 arányban. A két játékos a válogatottal és csapatával is már a markában tudhat minden címet. Azonban ami kiemelte őket a többiek közül az a fair play, a kimutatott békesség, a hozzáállás, amely feledésbe meríti, hogy komoly sport teljesítményekről van szó, és inkább az emberi oldalt helyezi előtérbe.
A zsűri elmondása szerint "e két játékos szimbolizálja a barátságot és a csapatszellemet a versengésen túl is, továbbá komoly példát mutatnak a fiatalok számára is. Iker és Xavi szoros barátságot ápolnak, hiszen 1999-ben már U-20-as VB-t nyertek. Ez a kapocs az idők folyamán csak még erősebb lett a szenvedélyes összecsapások következtében."
A megosztott díj ötlete Sepp Blattertől, a FIFA elnökétől származik. A jelöltek között szerepelt: Anja Pärson síelő, Yao Ming kosárlabdázó, Tina Maze síelő, a norvég női kézilabda csapat, vagy például Jacques Rogge, az Olimpiai Bizottság elnöke. A legutóbbi győztes Haile Gebrselassie volt.
|