Hope Powell: Készen állunk a kezdésre
repens 2013.07.12. 13:31
A spanyol női válogatott ma este Anglia ellen mutatkozik be a svédországi Európa-bajnokságon. A tegnap esti hivatalos sajtótájékoztatón az angolok edzője, Hope Powell elégedetten nyilatkozott a felkészülésükről.
- 11 napja itt vagyunk Svédországban, és a felkészülésünk rendben haladt. Készen állunk tehát a kezdésre és nagyon várjuk is már. Úgy gondolom, a szálláshelyünk is segít, hogy megőrizzük a nyugalmunkat. A szállásunk meglehetősen nyugodt. Meglehetősen nyílt, sok üveg, sok napfény, szép környezet.
Múlt héten Göteborgban Svédországgal játszottunk, majd rögtön ezután Linköpingbe utaztunk, azóta is itt készülünk, zárt kapuk mögött egy meccset is játszottunk. Elég gyorsan elment ez a pár nap, sokat dolgoztunk a pályán és azon kívül is, elemeztük az ellenfeleket, és persze egy keveset pihentünk is. A lányok szabadon sétálhathattak, amerre akartak, és az idő viszonylag gyorsan elszállt.
Az első csoportmeccs előtt mindig elég nagy a nyomás. Ha megnézzük a svédek Dánia elleni meccsét, úgy gondolom Svédország eléggé ideges volt. Mindkét csapat nagyon várhatta már a kezdést, és biztos vagyok benne, hogy mindkét csapat idegeskedett is. Nagyon vártuk már ezt a tornát, miután kijutottunk, jó pár hónap állt a felkészülésre.
|