Hírek/News : Andrea Sánchez: Azért jöttünk, hogy döntőbe kerüljünk |
Andrea Sánchez: Azért jöttünk, hogy döntőbe kerüljünk
repens 2013.12.07. 09:25
A spanyol női U-17-es válogatott a házigazda Anglia kiütésével EB-döntőbe jutott, és egyben biztosította helyét a jövő tavaszi costa ricai VB-n. A döntőben holnap a csoportmeccsek során legyőzött Németország lesz az ellenfél. Az angolok ellen duplázó Andrea Sánchez a FIFA.com-nak nyilatkozott.
- Rögtön a mérkőzés kezdetétől odatettük magunkat, tudtuk, mi forog kockán - az, hogy egy Európa-bajnoki döntőben játszhassunk, márpedig ez nagyon sokat jelent. Tökéletesen felkészültünk, fejben is rendben voltunk. Tudtuk, hogy Anglia erős csapat, de jól olvastuk a játékukat, jól kezeltük a kritikus pillanatokat, és jól időzítettük a formánkat.
Mindannyian jól végeztük a dolgunkat - a védelem igazán jól zárt, nyomást gyakoroltunk rájuk már a saját térfelükön is, a széleken is veszélyesen támadtunk. Volt pár pillanat, amikor nyomás alá helyeztek bennünket, de jól kezeltük az angolokat mind védekezésben, mind támadásban. Nagyon elégedettek vagyunk a csapat teljesítményével.
Hihetetlen érzés - azért jöttünk, hogy döntőbe kerüljünk, és ezt el is értük. A döntő nem lesz olyan, mint a csoportmeccs a németek ellen. Nem úgy fogunk kimenni a pályára, hogy arra gondolunk, egyszer már legyőztük őket. Úgy kell kimennünk, hogy mindent beleadunk, még egy kicsit többt is, mint legutóbb.
Boldog vagyok, hogy gólt szereztem, ez mindig jó érzés egy játékos számára, de ha nem lenne a csapat, én sem találhattam volna be - ez a csapatmunka. Nem gondolok arra, hogy gólkirály lehetek - szép lenne, de sokkal inkább Európa-bajnok szeretnék lenni.
|