Női U-17 VB: Edzői nyilatkozatok a spanyol - japán után
repens 2014.03.17. 19:45
A spanyol női U-17-es válogatott a Japán elleni vereséggel mutatkozott be a costa ricai VB-n, az eredménynél csak a mutatott játék volt kiábrándítóbb. Jorge Vilda egyetlen reménye az lehet, hogy csak a lámpaláz volt a baj, ő maga is elismerte, tegnap lefocizták őket.
Jorge Vilda:
- Gratulálnom kell Japánnak, mivel jobbak voltak nálunk a kétesélyes szituációkban és valamennyi egyéni párharcban. Lehetséges ugyan, hogy csak rögzített helyzetekből tudtak két gólt szerezni, de ők voltak a jobbik csapat, több helyzetet alakítottak ki, mint mi. Lassan vettük fel az embereinket és megzavartak bennünket a lövéseikkel.
Japán nem hagyta, hogy a saját játékunkat játsszuk. Nagyon kemény ellenfelek voltak, bennünket pedig túlságosan is megfogott az első meccs miatti idegesség.
Takakura Aszako:
- Ez volt az első meccsünk, és rögtön az ellen a Spanyolország ellen, akit a favoritok között tartottunk számon. A játékosaim nagyon odafigyeltek, én pedig már a kezdetektől próbáltam őket megnyugtatni.
Úgy gondolom, a meccs során a játékosaim megőrizték a fegyelmezettségüket, mind támadásban, mind védekezésben, ugyanakkor kellő harciassággal játszottak. Nagyon örülök ennek a győzelemnek.
|