Del Bosque: A megújulás jó dolog
repens 2014.11.16. 17:30
A spanyol válogatott a fehéroroszokat fogadta EB-selejtezőn, és félgőzzel játszva is fölényes győzelmet aratott. A meccs után Vicente del Bosque szövetségi kapitány elégedetten nyilatkozhatott. Várhatóan a keddi, németek elleni barátságos meccsre alaposan kicserélődik a kezdő.
- Szeretnék köszönetet mondani Huelva városának, valamint a Recreativónak is a pálya állapotáért. Mindenki számára jók voltak a körülmények.
Sergio Busquets begyűjtött egy sárga lapot, ne akartunk kockáztatni, ezért állt be a helyére Bruno. Úgy gondolom, Bruno jól teljesített a mérkőzésen. Nagyon sokat fejlődött, nagyon magabiztos volt a pályán.
Uraltuk a mérkőzést, korán sikerült is betalálnunk, a lehető legjobban alakult a mérkőzés képe. Utána kissé túlcifráztuk a játékot, és ebből akadtak is gondjaink. Iscónak jó meccse volt, ahogyan mindenki másnak is, de néha beleveszett a szépségbe.
Örülök, hogy a tizenhatoson kívülről is sikerül gólt szereznünk. A félidőben is elmondtam a játékosaimnak: azzal erősíthetjük tovább a játékfelfogásunkat, ha rugalmasabbá tesszük azt.
Küzdelmes mérkőzésen vagyunk túl. Egymás után közvetlenül sikerült kétszer is betalálnunk, bár akár több gólt is szerezhettünk volna a meccsen. A következő célunk a márciusi, Ukrajna elleni mérkőzés. Mostantól ezt kell szem előtt tartanunk.
Lehetséges, hogy az újoncainkra nagyobb szerep is hárul majd a jövőben. A megújulás jó dolog, úgy gondolom, Macedónia ellen is remek meccset játszottunk. Úgy gondolom, Ramos és Piqué a legjobbjukat adják, de alaposan kifutották magukat. Öröm volt számunkra, hogy ennyi új játékos volt itt velünk ezen a héten. Kedden Vigóban megpróbálunk ha nem is mindegyiküknek, de a lehető legtöbbüknek játéklehetőséget biztosítani.
|