Hírek/News : Női U-17 VB: Edzői nyilatkozatok a spanyol – német negyeddöntő után |
Női U-17 VB: Edzői nyilatkozatok a spanyol – német negyeddöntő után
repens 2016.10.13. 18:30
A spanyol női U-17-es labdarúgó válogatott végre legyőzte az örök rivális németeket, így az elődöntőbe jutott a jordániai világbajnokságon. A meccs után most sem maradt el a két edző értékelése.
Toña Is, Spanyolország:
– Nagyon örülök ennek a győzelemnek. Kétszer játszottunk már a németekkel ebben az idényben, de ma először sikerült fölébük kerekednünk. Miután az első félidőben kétgólos előnyre tettünk szert, a szünetben arról beszéltünk, hogy a második félidőben megállás nélkül támadni fognak. A tervünk az volt, hogy tartjuk az eredményt, és ezt sikerült is megtennünk.
Nagyon sok munka áll előttünk az elkövetkező napokban, hiszen megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni az elődöntőre. A meccs után köszönetet mondtam a játékosoknak mindazért az erőfeszítésért, amit ebbe a meccsbe fektettek. A történéseket technikai oldalról majd másnap beszéljük meg. Ugyanebben a mederben kell folytatnunk, ha meg akarjuk nyerni a hátralévő meccseinket is.
Noelia Ramos joggal lett a meccs embere a FIFÁ-nál. Sok védést mutatott be, de hát ezért is ő a kezdőkapusunk ezen a tornán.
Anouschka Bernhard, Németország:
– Gratulálnom kell Spanyolországnak. Magas színvonalú meccset játszottunk. A nagy meccseken, mint amilyen ez is volt, nem engedhető meg egyetlen hiba sem. Az első félidőben Spanyolország volt a jobb csapat, nem tudtuk felvenni velük a versenyt. A második félidőben egyértelműen több helyzetünk volt, mint amennyi nekik, nem gondolom, hogy összességében vereséget érdemeltünk volna. Szerencsétlenségünkre utazhatunk haza. A játékosaink számára kezelhetetlenül nagy volt a nyomás – végtére is ők csak fiatal lányok. Minden tőlük telhetőt megtettek abban az értelemben, hogy próbáltak betalálni, sok helyzetet kihagytak. Mindezekután azt mondtam nekik, hogy ezt a meccset maguk mögött kell hagyniuk, büszkének kell lenniük arra, amit ezen a tornán elértek. Mostantól a jövővel kell foglalkoznunk.
|