Spanyolországot mindig is a labdarúgás legjobbjai között tartották számon – ám mindig egyfajta lesajnáló vigyorral, hozzátéve, hogy ők ugyan mindig ott vannak az esélyesek között, de úgysem nyernek soha semmit. Fejben gyengék. Nehéz lenne azt mondani, hogy nincs így, az 1964-es EB-győzelemre bizony aligha emlékeznek már túl sokan, utána pedig 44 szűk esztendő jött. Hogy aztán jöjjön az Aranykor.

Nem volt egyszerű a váltás, Luis Aragonés rengeteg kritikát kapott, akkoriban bizony jogosnak is tűntek ezek a hangok. Ám a legendásan keményfejű Aragonés nem hagyta magát, kivágta azokat, akik az öltöző királyai akartak lenni – még ha ezzel olyan kiválóságot, majdhogynem nemzeti hőst is vesztett el, mint Raúl. Viszont – megérte. Két EB-cím, és a spanyol foci történetének mindmáig (és még jó sokáig) egyetlen VB-címe lett a jutalma. Igaz, az első babér learatása után átadta a terepet Vicente del Bosquének, aki remekül tudott finomhangolni, ám a lényeget a "Hortalezai bölcs" hozta létre.

Időbe telt ugyan, de a spanyol játéknak is megtalálták az ellenszerét, a nézhetetlen, ám kétségkívül célravezető, villámgyors lerohanásokra építő antifutballt. Del Bosque pedig nem tudott váltani. Ahogy valójában Lopetegui sem, a veretlen eredménysor jól fedi ugyan, de a válogatott a legtöbb meccsén az ő regnálása alatt is csak kínlódott. Torres és Villa után egyszerűen nincs megfelelő, minőségi csatár, és ezt a világ legjobb védelme (merthogy az örök problémától, a jobbhátvéd poszttól eltekintve igenis azok alkották a hátsó négyest) ideig-óráig ellensúlyozhatta csak. Nagy kérdés, mi lett volna a VB-n Lopetegui irányítása alatt – nem biztos, hogy sokkal több, mint ami lett belőle. A Real-vezetés és a baszk edző egymást alulmúló gerinctelensége miatt ez soha nem derül ki.

Az viszont kiderült, hogy a korrupció gyanújába aligha véletlenül keveredő, de a spanyol fociban évtizedeken át rendet tartó Ángel Villar úgyszintén pótolhatatlan. A paprikajancsiként előtérben ugráló új RFEF-elnök, Luis Rubiales mentalitása ugyanis nyilvánvalóan szintén szerepet játszott a VB-kudarcban. No és ő döntött arról, ki legyen az utód... Nehéz lett volna jó döntést hozni, talán a legjobbnak látszót hozta Luis Enriquével – de egyben azt is garantálta, hogy továbbra sem lesz megújulás.

Luis Enrique a Barça edzőjeként csak farigcsálni tudta a tiki-takát, igazán újat hozni nem tudott, vélhetően nem is akart. A válogatottban sem fog. Viszont már rögtön első kerethirdetésekor elkövetett egy bicskanyitogató ostobaságot: kihagyta a védősorból évek óta kihagyhatatlan Jordi Albát. Piqué visszavonulása már magában aggasztóvá tette volna a jövőt, Alba érthetetlen földbe döngölésével viszont borítékolható: elbúcsúzhatunk azoktól az időktől, amikor a spanyol válogatottnak nem lehet gólt lőni. Már csak azért is búcsúzhatunk, mert a kapuban továbbra is az a De Gea fog állni, aki 33 válogatott meccséből egyszer sem volt képes jól teljesíteni. Lehet, hogy Angliában ő a világ legjobbja, de a válogatottban pontosan az, ami Aragonés korában Raúl volt: az a személy, aki a sikerek útjában áll. Sokatmondó, hogy Luis Enriquének nem kell az a Reina, aki a "csapat bohócaként" a pályán kívül tett igazán sokat a sikerekért. Helyette jöhet a jóindulattal közepes képességű Pau López, akit Barcelona nem-Espanyolos fele kifejezett undorral kezel – ennyit az idilli hangulatról... Alba mellett az átlagos, de megbízható Monreal sincs a keretben, Azpilicueta nagyjából annyit tett a válogatottban, mint De Gea, így nagy kérdés, ki lesz a balhátvéd. A csatársorban pedig tovább gyűri egymást a spanyol fociban mindig is idegen testként mozgó Costa, és a kétarcú Morata. A tipikus spanyol csatárt megtestesítő Aspas pedig Albával együtt gondolkodhat azon, vajon milyen régi sérelem miatt száműzte őket Luis Enrique. A teljesítményük alapján ugyanis erre a világon semmi oka nem lehetett. Alba esetén nem nehéz előkotorni az okot, a Barçában nem kedvelték egymást túlzottan. Azt viszont aligha gondolta bárki is, hogy Luis Enriquének szövetségi kapitányként a teljesítmény helyett az lesz a fő szempontja, hogy kinek bírja jobban a búráját...

Finoman szólva érdekes kérdés: hogyan lehet tiki-takát játszani úgy, hogy az azt megalkotó klub, a Barça csak 2 játékossal képviselteti magát a keretben? Nem kell hozzá jóstehetség: sehogy. B-terv viszont aligha van.

A mostani helyzetet igazán szörnyűvé az teszi, hogy az utánpótlás is leszálló ágban van. Santi Denia sok-sok évnyi szenvedés után talán képes méltó szinten helyt állni, de a többiek... Luis de la Fuente véletlenül nyert egy U-19-es EB-t – nem túlzás, hiszen sem azelőtt, sem azután nem volt képes az EB-re sem kijuttatni ezt a korosztályt, ilyen szégyen korábban elképzelhetetlen lett volna. Albert Celades fő jellemzője a mindig lyukas védelem volt, igaz, nála legalább a támadójáték működött – ő viszont távozott. Az U-21-es válogatottat így immár de la Fuente irányíthatja lefelé egy végeláthatatlan gödörbe...

Megéri majd nézni az Anglia és Horvátország elleni meccseket. Sok gól fog rajtuk születni, ebben biztos vagyok! Az eloszlásukkal viszont aligha leszünk elégedettek... Aki pedig spanyol válogatott sikereket akar látni, szokjon át a női focira. Jövő évben női VB, előtte novemberben lesz még egy női U-17-es VB is – és a női foci legalább olyan ütemben tör felfelé, ahogy a férfiaké lefelé...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés